Orchidea farm és Lendva 6.900 Ft/fő-től
Prágai hétvége 46.000 Ft/fő-től
Barangolás Erdélyben
Autóbuszbérlési lehetőség!

Tisztelt Intézményvezetők, Tisztelt Kiutazó Osztályfőnökök!


Meghirdetésre került a 2020/2021. évi Határtalanul Program! A pályázatok beadási határideje: 2020. március 30. A megvalósítási időszak: 2020. augusztus 15 - 2021. augusztus 31.


Az új kiírásban is a mostani hatodik, a megvalósítás során, vagyis a 2020/'21-es tanévben hetedik osztályos diákok, valamint a középiskolás diákok utazhatnak, ugyanakkor van lehetőség arra, hogy a mostani hetedikesek is utazzanak, amennyiben utazásuk 2021. augusztus 15. és 2021. augusztus 31. közé esik. A középiskolások két pályázati lehetőség között választhatnak: együttműködés magyarországi és külhoni középfokú intézmények között (ez oda-vissza utat jelent), illetve csak odautazás, mely során viszont vállalni kell egy külföldi iskola diákjaival való találkozást Szerintünk érdemesebb az együttműködési programra jelentkezni, mert erre jóval kevesebben jelentkeztek a tavalyi kiíráskor, így nagyobb az esélye a nyertes pályázatnak, mert a keretösszegek mindkét kiírásnál ugyan azok.


Az elbíráláskor plusz pontot ér, ezért javasoljuk a négy-, vagy több éjszakás programot. Főleg a távolabbi célállomásoknál, elsősorban Erdélynél ajánljuk ezt. Plusz pontot érnek a „Kárpát-medencei bakancslistán” szereplő célállomások, nálunk ezek teljes mértékben megtalálhatók.


Idén újdonság nálunk, hogy lehetőség van előzetes ajánlatkérésre, melyhez erre a linkre kattintva lehet űrlapot kérni.


Pályázni lehet felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és erdélyi kirándulások teljes körű megvalósítására. A szállást, teljes ellátást, múzeumi belépőket, egyéb anyagköltséget, a baleset-, betegség és poggyász, valamint felelősség biztosítást is magában foglalja a program! A kirándulások önrésztől mentesek, ingyenesek a diákoknak és a kísérő tanároknak is, sőt a pedagógusok napi 15.000 Ft napidíjat is kapnak. Ezt az összeget nem az utazási irodánk, hanem a TÁKISZ számfejti.


Kis létszámú iskolai csoportokkal is foglalkozunk. Részükre önrész-mentesen úgy tudjuk biztosítani az utat, hogy egy másik, kis létszámú társiskolát ajánlunk az utazáshoz.


Kidolgozott, több éve sikeresen bevált programtervekkel tudjuk segíteni a pedagógusok munkáját.


Saját tulajdonú, 52+3 személyes, minden törvényi előírásnak megfelelő autóbusszal rendelkezünk, emiatt kedvezőbb áruvá tudjuk tenni a kiutazást, nem beszélve arról, hogy a kaposvári iskoláknak nem számítunk fel kiállási költséget.


A részletes pályázati kiírások az alábbi linkeken elérhetőek:

HAT-20-01 Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

HAT-20-02 Együttműködés középiskolások között

HAT-20-03 Tanulmányi kirándulás középiskolásoknak


Elérhetőségünk:

Hermes Tours Kaposvár Kft, 7400 Kaposvár, Irányi Dániel utca 9. telefon: 30/5043939, 82/511670, e-mail: info@hermestours.hu, honlap: www.hermestours.hu


HA ÉRTESÜLNI AKAR LEGÚJABB HÍREINKRŐL