RÓLUNK

   Kaposváron, az Irányi Dániel utca 9. szám alatt nyitotta meg kapuit a Hermes Tours Utazási Iroda 2010-ben. 

   Az utazók, kereskedők görög védőistenének nevét viselő irodánk elsődleges célja, hogy mindenkinek egyéni igénye alapján a legkedvezőbb áron kínáljon utazásokat.

   Az egyéni utasok mellett kiemelt figyelmet fektetünk cégek, önkormányzatok, vállalkozások, bankok, tantestületek, iskolák kirándulásainak, tanulmányi-, szakmai útjainak szervezésére. Magyarország valamennyi ismert és kedvelt utazási irodájának ajánlata megtalálható üzletünkben, a nyaraló-, üdülőprogramok mellett az egzotikus utak, extrém sportok, síutak, rafting és kerékpártúrák, egyéni vagy buszos társasutazások, mediterrán és karibi hajóutak, körutazások és városlátogatások is várják az utazni vágyókat. Repülőjegyet, hajó és buszjegyet, múzeum bérletet, színház-, koncert és fesztivál jegyeket vásárolhatnak az érdeklődők, valamint azonnal, on-line tudják megkötni utazásukhoz a BBP biztosítást. 

   Irodánknak kiterjedt kapcsolatköre van a fuvarozók körében, kedvező áron tudunk 18-tól 74 fős autóbuszt biztosítani, közvetíteni, sőt fly and drive túrákhoz repülőjegyet és bérautót foglalni. Garantáltan az ország általunk ismert legkedvezőbb árain kínáljuk saját szervezésű útjainkat kaposvári indulással Görögországba, Spanyolországba, Olaszországba. Egynapos túráink is rendkívül kedvező árúak, Postojnai-cseppkőbarlang, a Plitvicei-tavak, Bled, Bohinj, Graz és Bécs továbbra is sláger úticélok.

   Új utazási kultúrát szeretnénk meghonosítani a régióban, melynek célja az, hogy a kisebb helyi irodákkal összefogva, elsősorban egymás ajánlatait erősítve, menedzselve dolgozzunk össze.

   A Somogy Áruház parkolójánál található Hermes Tours fiatal, kreatív munkatársakkal várja az utazni vágyókat!

   Nálunk a legolcsóbbak, ugyanakkor kiváló minőségűek az utak! De ezt el ne higgyék, jöjjenek és próbálják ki!




HA ÉRTESÜLNI AKAR LEGÚJABB HÍREINKRŐL